Ma van a Rejtvényfejtők Világnapja!

2020-02-03 08:49:11

Február 3-a 2007 óta a  Rejtvényfejtők Világnapja Magyarországon, ugyanis annak idején ezen a napon jelent meg először még 1957-ben az első Füles magazin, amellyel kapcsolatban nyilván minden korosztálynak vannak emlékei. Hiszen ki ne lapozgatta volna már ezt a lapot nyaralások alkalmával és ki ne ütötte volna el vele az időt egy-egy hosszabb vonatúton vagy egy hotelszobában pihengetve? Sőt, mivel anno mindig vasárnaponként jelent meg ez a rejtvényújság, sokan töltöttek el kellemes munkaszüneti napokat a Füles társaságában. Nem csoda hát, hogy néhány évvel ezelőtt saját világnapot kapott. De mégis hogy jön a mi munkánkhoz ez az egész?

 

A helyzet az, hogy számunkra az egész év egy nagy rejtvény lesz, így ennél találóbb napot keresve sem találhattunk volna ahhoz, hogy fellebbentsük a fátylat arról, mi minden vár ránk ebben az esztendőben. Megszoktuk már, hogy a jogszabályok rendszeresen változnak, de idén kicsit nagyobb kihívás elé nézünk. Máris január első napjaiban szembesültünk a 2020-as év egyik nagy rejtélyével, ami a NÉTAK!

 

Mi az a NÉTAK?

A NÉTAK, vagyis a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye alapján az, aki felnevelt négy vagy több gyermeket vagy jelenleg is neveli őket, azok személyi jövedelemadó kedvezményben részesülnek, vagyis egyáltalán nem kell SZJA-t fizetniük. Az viszont, hogy melyik gyermeket hogyan és hánynak kell számolni némileg feladja a leckét.

 

Nyártól tovább bonyolódik mindez

Július 1-től ha minden igaz, új TB törvény lép életbe az eddig megszokott helyett. Ennek keretein belül nem csak az alap szerkezete módosul valamennyire, de a szabályozásokban is hoz némi változást magával, amit szintén meg kell fejtenünk. Mindezek mellett a szocho törvény is módosul talán szintén júliustól, bár bizonyos hírek szerint októbertől. Mindezeket pedig megkoronázza az elvileg jövőre bevezetendő HÁTAK, vagyis a három vagy több gyereket nevelő anyák kedvezménye, amely újabb, New York Times keresztrejtvénnyel vetekedő próbatétel elé állít majd minket.

 

És még csak az év eleje van, ki tudja még, mi történik idén?

A mi szakmánkban az egyik legfontosabb, hogy mindig legyünk naprakészek, vagyis ehhez arra van szükség, hogy győzzük időben megfejteni a fentiekhez hasonló rejtvényeket. Tehát boldog Rejtvényfejtők Világnapját mindenkinek!

 

 

 

Korábbi bejegyzések:

Apukák is babázhatnak egy kicsit! 2020-03-10 11:44:29

Részmunkaidős szülők 2020-03-03 13:18:16

Idén egy nappal többet dolgozunk??? 2020-02-27 11:12:02

Cafeteria lehet a bölcsődei vagy óvodai hozzájárulás is! 2020-02-19 11:56:47

Érdemes néha meglepni a munkatársakat! 2020-02-12 11:49:30

Ma van a Rejtvényfejtők Világnapja! 2020-02-03 08:49:11

Tanul vagy dolgozik? Tanul és dolgozik! 2020-01-20 10:07:33

Lelép a dolgozó 2020-01-10 08:59:54

Hogyan csináljunk még több szabit magunknak? 2020-01-06 11:49:41

Dínom-dánom 2019-12-20 12:48:26

Most akkor hogy is van ez??? 2019-12-16 14:24:05

Első hónapok a babámmal 2019-12-10 09:00:03

Mit rejteget Télapó puttonya? 2019-12-02 11:56:09

Dokumentálni, lefűzni, őrizni 2019-11-25 14:29:46

Így lesz igazán felhőtlen az időskor! 2019-11-18 10:16:56

Babázik a nagyi 2019-11-11 12:51:08

Itt van az ősz, itt van újra! 2019-11-01 16:19:39

Bérügyvitel

Lorem ipsum dolor


Társadalombiztosítás

Lorem ipsum dolor


Munkajog és Munkaügy

Lorem ipsum dolor